Sréter Ferenc, szandai (Budapest, 1894. december 4. – Budapest, 1988. július 6.) evangélikus lelkész.
Tartalomjegyzék |
A Nógrád vármegyei Szanda birtokos családjából származik. A szandai Sréter család „János ágának” 7. generációjában született. Apja: Sréter Árpád, édesanyja: Hajnos Róza.
Balassagyarmaton érettségizett 1912-ben. Az I. világháborúban frontszolgálatot teljesített, s vitézi címet és századosi rangot nyert. A háborúból szociális érzékenységgel és segíteni akarással tért vissza falujába. A több száz éves családi földbirtokot szétosztotta, bentlakásos népfőiskolát szervezett, majd ennek megszűnte után a lelkészi pályára lépett.
Sopronban (1928-1932), Tübingenben (1931-32) és Göttingenben (1932) hallgatott teológiát s 1932-ben evangélikus lelkésszé avatták.
Előbb segédlelkész volt Szügyön, később pedig Gödöllőn. (Nagy hatást gyakorolt rá James Stewart skót futballista magyarországi evangelizációja). Ezután egyházkerületi missziói lelkészként dolgozott.
Az úgynevezett ébredés 1938-ban kezdődött. Túróczy Zoltánnal és Podmaniczky Pállal együtt ennek egyik erjesztője volt. Nagytarcsa területén kezdte meg evangélizációs szolgálatát.
Visszaemlékezésében Sréter így ír errõl:
„Amikor felmentem a szószékre, és elkezdtem beszélni, akkor egyszerre csak megjött a nagy fordulat, és amikor kinyitottam a számat, beszélni kezdtem, és dőlt belõlem a szó. Miként történt, magam sem tudom, de az evangélizáció úgy ment végbe, hogy egy hét alatt ébredés támadt Nagytarcsán.”
Ettõl kezdve az ország sok helyiségébe meghívták, és az evangélikus egyházban nyilvánvalóvá vált az ébredés folyamata. 1940–1941 között a negyvenhat gyülekezeti evangélizációból harminchetet ő tartott.
1942-ben a Budapest-Budavári gyülekezet lelkészévé választotta, s egészen 1953-ig itt teljesített szolgálatot. Az 1944. évi ostrom alatt a templomot több találat érte, sőt emberéletek is odavesztek. A háború utáni helyreállítások az ő szervezésével zajlottak, 1953-1954-ben másodlelkészként tevékenykedett.
1946-ban a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) ügyvezető alelnökévé választotta.[1]
Kétszer nősült. Első házasságát 1919-ben kötötte Keresztes Ilonával. Ebből a házasságból két gyermek született. (Az idõsebb tizenhárom éves korában elhunyt, a kisebbik Ferenc, õ az Egyesült Államokba költözött.) Keresztes Ilona második Világháború után súlyos rákos beteg lett, s rövid időn belül elhunyt.
1947. augusztus 31-én Debrecenben kötött házasságot Polster Mártával. Ebbõl a házasságából született Lídia leánya.
Az 1948. évi megállapodás az állam és az egyház között sok megszorítást tartalmazott. Az ébredési irányzatot és Sréter személyét negatív megkülönböztetés kezdte érni. Az állam ellenőrzése alá vonta az egyházat, a sajtót, és a lelkészeket. Az 1954-ben megjelent, Benczúr-féle kátét élesen bírálta, s mivel nem tudott megalkudni az egyházi vezetéssel, a vezetők által diktált teológiával,1954. június 30-án lemondott evangélikus lelkészi állásáról és kivált az egyházból.
A budavári gyülekezet azonban ragaszkodott lelkészéhez, s közel 200-220 gyülekezeti tag is kilépett vele együtt az egyházból. Sréter Ferenc Evangélikus Testvérgyülekezetet alakított, amely azonban állami elismerést és működési engedélyt nem kapott, illegálisan működött majd 1972-től a metodista egyház védelme alatt.
Sréter Ferenc a modern népfőiskolai mozgalmak előfutáraként létrehozta a Nógrád megyei Szandán, saját birtokán az első magyar bentlakásos népfőiskolát. Először kombinálta a falusi felnőtt lakosság művelésében a gyakorlati gazdasági ismeretek, az egészségügyi ismeretek, és az írás-olvasás oktatását. Az általa vezetett intézmény 1925–1929 között működött.
A diktatúra éveiben példamutató módon kitartott a hit mellett.